PrintFrendly

2015. április 20., hétfő

Fokhagymás sült nyúl

Még sohasem készítettem nyúlból ételt, bár már többször ettem. Kaptunk egy nagyobb, feldolgozott nyulat és Anyukám útmutatása alapján készült el ez az egyszerű sült. Még volt egy korábbi nyeremény fűszercsomagból egy kevés fokhagyma-granulátum, ami most kapóra jött. Természetesen frissen zúzott fokhagymával is tökéletes.



Hozzávalók 4 főre:
*1 nagyobb nyúl fele
*2 ek zsír
*1 fej vöröshagyma
*1 kk só
*0,5 kk őrölt bors
*1 púpos tk fokhagyma granulátum
*Kb. 1 dl víz

A megtisztított, darabokra vágott nyúlhúst meghintjük sóval, borssal és fokhagyma granulátummal.
Egy nagyobb tepsit kikenünk egy kanálnyi zsírral, majd belefektetjük a húst.
Egy közepes fej vöröshagymát megtisztítunk, nagyobb darabokra vágjuk, és husik közé szórjuk.
Meglocsoljuk egy evőkanálnyi olvasztott zsírral, egy deciliter vízzel.
Lefedve 200 fokon addig sütjük, míg megpuhul. Nálam ez 90 perc volt.
Természetesen ez függ a hústól és a sütőtől is. Ha már a villa könnyedén belemegy a húsba, akkor jó lesz.
Majd a fedőt eltávolítva addig pirítjuk egyszer megforgatva, míg mindkét oldala szép világos barna színt kap.
Ezen a hőmérsékleten ez kb. 30 perc.
Párszor közben meglocsoljuk a szaftjával, hogy ne száradjon nagyon ki a hús.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése