PrintFrendly

2013. december 4., szerda

Szaftos csülökpörkölt

Bevallom még gáztűzhelyen nem készítettem csülökpörköltet. Eddig bográcsban, az udvaron főtt, ha nagyobb társaság gyűlt össze. Természetesen most a kinti téli körülmények nem voltak alkalmasak és vendégek sem érkeztek, így maradt a hagyományos elkészítési mód. Azt hiszem nagyon jól sikerült. Omlós, szaftos, ragacsos, pont mint a bográcsos változat. Sós vízben főtt krumplit kínáltam hozzá, amit a sűrű szafttal locsoltam meg. Természetesen nem maradhatott el a savanyú uborka sem mellőle.

Hozzávalók 3 főre:

  • 70 dkg csont nélküli sertéscsülök
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 2 ek zsír
  • 1 tk só
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • 1 ek házi darált pirospaprika (ennek hiányában 0,5 kápia paprika apróra vágva)
  • 2 nagy gerezd fokhagyma

A csülköt alaposan megmossuk, és nagyobb (kb. 3*3cm) darabokra vágjuk, hagyjuk kicsit lecsöpögni.

Megtisztítjuk, felkockázzuk a vöröshagymát és a felhevített zsíron üvegesre pároljuk.

Rádobjuk a lecsöpögött húst és fehéredésig pirítjuk.

Felöntjük bőven vízzel, hogy ellepje.

Meghintjük a sóval, borssal, pirospaprikával.

Rázúzzuk a megtisztított fokhagymát és hozzáadjuk a darált pirospaprikát.

Fedő alatt addig főzzük, míg a hús meg nem puhul. (Ez nálam most 90 perc volt.)

A fedőt levéve hagyjuk a felesleges vizet elfőni.

Melegen, sós vízben főtt krumplival és savanyú uborkával kínáljuk.

1 megjegyzés: