PrintFrendly

2017. május 2., kedd

Újhagymás, mustáros csibetallérok



Úgy alakult a dolog, hogy szerettem volna a fasírthoz hasonló dolgot készíteni, de egy kicsit másképpen, egy kicsit egészségesebben. A sertés húst csirkére cseréltem, a tojás és a zsemlemorzsa kimaradt, de került bele helyette újhagyma és mustár. Ez a húspogácsa azért jóval „töményebb”, mint a fasírt, mi nem bírtunk belőle olyan sokat enni egyszerre. Ez afféle „mentes” fogás lett. Nem tartalmaz hozzáadott tojást, tejet, glutént. Friss salátával, vagy akár főzelékkel is nagyon finom. A sütéskor érdemes figyelni, mert az újhagyma könnyen megég.
Hozzávalók kb. 14 tallérhoz:
*50 dkg darált csirkemell filé
*3 nagy szál újhagyma a zöldje nélkül
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 ek mustár
*3 gerezd zúzott fokhagyma
*olaj a sütéshez

A megtisztított újhagymát apróra vágjuk, majd a darált csirkéhez adjuk és ízesítjük a fűszerekkel. Jól összedolgozzuk. Vizes kézzel nagyobb diónyi golyókat sodrunk, amit kicsit ellapítunk.
Egy serpenyőben ujjnyi olajat forrósítunk, majd közepestől mérsékeltebb lángon világosra sütjük.
Konyhai papírtörlőre szedjük, hogy lecsepegjen a felesleges olaj. 
Hidegen és melegen is finom fogás.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése