Printfriendly

2017. február 9., csütörtök

Palacsintabundás halszeletek citromosan


Ritkán fogyasztunk halat, lehetne többet is, csak ne lenne a sok fránya szálka. Ezért is inkább a szálkamenteset, vagy az egész nagy szálkával rendelkezőket részesítjük előnyben. Általában rántva készül, de most egy vékony fokhagymás bundát kapott. 

A kicsik kívánságára sült hasábbal kínáltam.                                                         

Hozzávalók 4 főre:

*4 nagyobb szelet hal

*1-1 csipet só, bors

*0,3 citrom leve

*1 csésze liszt a forgatáshoz (Kb. 2 dl)


Bundához:

*2 kisebb tojás

*3 púpos ek liszt

*0,5 kk só

*0,5 kk házi fokhagymakrém (esetleg 2 gerezd zúzott)

*Kb. 0,5-1 dl tej

*Olaj a sütéshez     


A megtisztított halat közepes darabokra vágjuk, meghintjük sóval, borssal és facsarunk rá egy kevés citromlevet. Ha mirelit húst használunk, akkor hagyjuk előbb kiolvadni.

Egy tálba szórjuk a lisztet a forgatáshoz. Egy másik tálba ütjük a tojásokat, majd ízesítjük a fűszerekkel, beleszórjuk a lisztet, és annyi tejet adagolunk fokozatosan, hogy sűrű tésztát kapjunk.

Egy edényben bő olajat forrósítunk. A hal szeleteket először megforgatjuk a lisztben, majd a masszában. Kicsit lecsepegtetjük és a forró olajban közepestől egy kicsit mérsékeltebb lángon megsütjük.

Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.                      

                              








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése