2017. január 15., vasárnap

Citromos álom



Ezt a finomságot Sógorom Párja készítette még karácsonyra, és ott kóstoltam először. Nagyon ízlett és rögtön el is kértem a receptjét.
Az a jó benne, hogy nem kell sütni, csak összeállítani, és várni, hogy a piskóta szépen megpuhuljon másnapra. Kellemesen citromos ízű, és szép nagy adag. Én nem lapos jénaiba rétegeztem, hanem egy öblös, 3 literes salátás tálba. Azt hiszem gyakori vendég lesz nálunk.
Nagyon köszönöm a receptet Orsi!

Hozzávalók kb. 8 főre:
*4 dl tejföl
*9 ek porcukor
*2 kezeletlen citrom reszelt héja és kifacsart leve
*4 dl habtejszín
*Kb. 30 dkg babapiskóta (Ez kb 1,5 csomag.)

A porcukrot a citromok reszelt héjával és a citromlével simára keverjük, majd a tejfölt hozzáadva tovább keverjük.
A habtejszínt kemény habbá verjük és összeforgatjuk a citromos tejföllel.
Elkezdjük rétegezni a krémet a piskótákkal, egyenletesen elsimítunk egy adag krémet, sorba rakunk rá egy adag piskótát, amit picit bele is nyomunk, majd újra krém jön, újra babapiskóta. Ami fontos, hogy alulra és a tetejére krém kerüljön.
Ha elfogytak a hozzávalók, akkor lefedjük az edényt legalább egy napra a hűtőbe rakjuk, hogy a babapiskóta megpuhuljon, és az ízek jól összeérjenek.
Citrom és lime karikákkal díszítve kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.


1 megjegyzés:

  1. Szia Andi! Megcsináltam ezt a desszertet pici módosítással, tejszín helyett mascarpone,mert az volt itthon. Isteni finom. Köszi az ötletet. :)

    VálaszTörlés