Printfriendly

2016. november 22., kedd

Baconben sült csibefalatok



Amikor elővettem egy adag csirkehúst, még nem tudtam, hogy mi készül majd belőle. Aztán csak ezt az egyszerű fogást találtam ki. A hús kellemes ízét a hagyma adja meg. Nem túl pepecselős, és hamar is megvan. Mi habos krumplipürével fogyasztottuk.
Hozzávalók 4 főre:
*2 közepes csirkemell filé
*só
*20 dkg bacon szalonna
*2 nagy fej vöröshagyma
*1 ek zsír

A megtisztított csirkét ujjnyi vastag csíkokra vágjuk és meghintjük sóval. A szalonna szeleteket keresztben félbe vágjuk. Minden darab csirkét betekerünk egy fél szalonnába.
Egy nagyobb tepsit kikenünk zsírral. A megtisztított hagymákat vékony csíkokra vágjuk, és a tepsibe szórjuk. Erre fektetjük a húsokat. Öntünk alá kb. 0,5 dl vizet.
Lefedve 180 fokon hőlégkeveréssel kb. 30 percet puhítjuk, majd az alufóliát eltávolítva, néha meglocsolva a saját szaftjával kicsit pirítjuk (ez kb. 10 perc). Érdemes vigyázni, hogy a hús ne száradjon ki, mert akkor kemény lehet.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. november 17., csütörtök

Kelt káposztás kocka



A héten egy kis sült húshoz készítettem salátát. Abból maradt meg egy közepes fej káposzta fele, ami a hűtőben várta a sorsát. Csak tologattam ide-oda, de már nagyon nem fértem tőle. Aztán gondoltam egyet és belecsempésztem egy kis pogácsaszerű dologba. A recept nem a hagyományos kelt tészta, TRARITA oldaláról származik, bár egy egész keveset változtattam rajta. A végeredmény egy egész puha, lapjaira szedhető pékáru lett. A káposztarajongóm kedvéért köménymag is került a tetejére. Természetesen, aki nem szereti, nyugodtan el is hagyhatja. Ebből az adagból nekem egy egész nagy tepsi és egy kisebb kocka lett.
Hozzávalók:
Káposztához:
*1 közepes fej káposzta fele
*4 ek olaj
*1 púpos tk só
*1 púpos kk őrölt bors

Tésztához:
*50 dkg liszt
*1,5 tk só
*2 dl tejföl
*3,5 dkg friss élesztő
*1 kk cukor
*25 dkg margarin
*1 tojás a lekenéshez
*1 tk szezámmag a tetejére
*1 tk köménymag a tetejére

Először a káposztát a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Egy magasabb falú serpenyőben olajat forrósítunk, és a káposztát megpirítjuk rajta. Ízesítjük sóval és borssal. Hagyjuk kihűlni.
A tejfölt egy kicsit megmelegítjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt, megszórjuk cukorral és kicsit összekeverjük.
A lisztben elkeverjük a sót, majd elmorzsoljuk benne a margarint. Hozzáadjuk a tejfölt, a káposztát. (Tojás nem szükséges bele.) Alaposan összedolgozzuk. A tészta elég lágy, de nem ragacsos.
Lisztezett tálban, lefedve legalább egy órát kelesztjük.
Ezután lisztezett felületen kisujjnyi vastagra elnyújtjuk és a pogácsáknál szokásos módon 3* hajtogatjuk 15 perces pihentetések közbeiktatásával.
Tehát a téglalap felső harmadát középre hajtjuk, rá az alsó harmadot, majd a bal oldalt is középre és erre rá a jobb oldalt.
Végül kb. 2 cm vastagra elnyújtjuk. Kockára vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Letakarva addig hagyjuk kelni, míg a sütő bemelegszik, ez kb. 20 perc.
Lekenjük egy egész, villával felvert tojással és megszórjuk a magokkal.
180 fokon hőlégkeveréssel kb. 15 perc alatt megsütjük.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. november 16., szerda

Kávés karamellás tej



Néha, nekünk felnőtteknek is szükségünk van egy kis kényeztetésre. Arra, hogy leüljünk egy kényelmes fotelba pár percre és elkortyolgassunk egy csésze gőzölgő, édes finomságot. Ebben az italban a karamellás tej íze keveredik a kávéval, amit a tejszínhab koronáz meg.
Hozzávalók 2 főre:
*4 púpos ek cukor
*5 dl tej
*2 adag főtt feketekávé
*tejszínhab a tetejére

A cukrot mérsékelt lángon szép barnára pirítjuk, majd óvatosan felengedjük a tejjel.
Addig hagyjuk a lángon, míg a cukor teljesen feloldódik. Majd hozzáadjuk a kávét.
Poharakba töltjük és tejszínhabbal a tetején kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. november 14., hétfő

Káposztás nudli



Férjem nagy káposztarajongó, az Ő kedvéért készítettem ezt a fogást, a káposztás tészta mintájára. Kicsit időigényes, de nagyon laktató étel.
Hozzávalók 4 főre:
Nudlihoz:
*50 dkg krumpli (tisztítva mért súly)
*1 nagyobb tojás
*1 kk só
*15 dkg liszt

Továbbá:
*1 közepes fej káposzta
*5-6 ek olaj
*1 kk só
*1 kk őrölt bors

A krumplikat megtisztítjuk, apró kockára vágjuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és áttörjük.
Ha már kéz melegre hűlt, hozzáadjuk a sót, a tojást, majd lassan adagolva a lisztet, közben kézzel nem túl kemény és nem túl lágy tésztává dolgozzuk. Előfordulhat, hogy a krumplinak nagyobb a nedvességtartalma és még szükséges 1-2 teáskanálnyi liszt.
Lisztezett felületen vékonyka rudakat sodrunk, amiket egy éles késsel kb. 3 cm hosszúságúra darabolunk. A felület és a tenyerünk között még sodrunk rajta egyet, így szép formásak lesznek.
Egy fazékban sós vizet forralunk 2 evőkanálnyi olajjal, hogy majd a nudlik ne ragadjanak össze.
Közben a káposztát lereszeljük, és egy nagyobb méretű serpenyőben felhevített olajon megpirítjuk. Közben ízesítjük sóval és borssal.
Ha gyöngyözve forr a víz, a nudlikat belerakjuk, ha már feljöttek a víz tetejére, még 2-3 percet főzzük és a vízből kiemelve lecsöpögtetjük.
Végül beleforgatjuk a pirított káposztába. Ha szükséges, még sózzuk és borsozzuk.
Melegen kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Reszeltke leves



Valamikor rég már készítettem ezt a levest, de akkor valahogy nem sikerül a tésztát reszelni. Utólag jöttem rá, hogy túl kevés volt a liszt és ez volt a gond. Természetesen a leves gazdagítható olyan más zöldségekkel, amik még megtalálhatók a kamrában, mint például zeller, karfiol, stb. Arra érdemes figyelni, hogy a tészta a leves levét eléggé elszívja, ezért inkább több vizet ajánlott hozzáadni.
Hozzávalók 6 főre:
*4 nagy szál sárgarépa
*3 szál petrezselyem
*1 kisebb karalábé
*4 nagyobb db krumpli
*1 közepes fej vöröshagyma
*4 ek olaj
*1 tk só
*1 tk fűszerpaprika
*0,5 kk őrölt bors
*1 tk házi ételízesítő (esetleg 1 leveskocka)

Tésztához:
*1 kisebb tojás
*10 dkg liszt

Minden zöldséget alaposan megtisztítunk. A répát és a petrezselymet felkarikázzuk, a karalábét és a krumplit apróra daraboljuk, a vöröshagymát kockára vágjuk.
Utóbbi egy kevés olajon üvegesre pároljuk, majd átforgatjuk rajta a répát, petrezselymet, karalábét. Felengedjük vízzel és ízesítjük a fűszerekkel.
Közben a tésztához a lisztet tojással nem túl lággyá dolgozzuk. (Ha lágy, nem tudjuk reszelni. Ezt liszttel korrigálhatjuk.)
Ha a zöldségek kezdenek puhulni, akkor hozzáadjuk a krumplit. A tésztát pedig a reszelő nagy lyukán a levesbe reszeljük.
Mire a krumpli megpuhul, a tészta is megfő.
Melegen kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok