PrintFrendly

2015. július 22., szerda

Fűszeres-szezámmagos rántott tök

Most, hogy a kert kincsei kosárszámra teremnek, hetente készül rántott tök vagy cukkini. Ma egy kicsit változtattam, kevés fűszert és szezámmagot szórtam a morzsába, hogy mégse a megszokott, hagyományos fogás legyen az ebéd. Nagyobbacska tökök voltak, de mégis hamar átsültek. A szezámmagtól egy kicsit édeskés lett, ezért érdemes egy pici sóval megszórva kínálni.


Hozzávalók 4 főre:
*2 közepes főzőtök
*1 kk só
*5 púpos ek liszt
*4 közepes tojás
*1 csésze zsemlemorzsa (3 dl)
*1 csapott kk morzsolt petrezselyemlevél
*0,5 kk fokhagyma granulátum
*2 csapott tk szezámmag
*Kb. 6 dl olaj a sütéshez

A tököt megtisztítjuk, kb. 1 cm vastag karikára vágjuk és meghámozzuk.
Meghintjük sóval és félretesszük.
Három tányért készítünk. Az elsőbe kanalazzuk a lisztet. A másodikba egy villával kicsit felverjük a tojásokat.
A harmadikba szórjuk a zsemlemorzsát, amiben elkeverjük a petrezselyem levelet, a fokhagyma granulátumot és a szezámmagot.
Egy tálba olajat forrósítunk.
A tök közben levet eresztett, amit leöntünk.
A karikákat először a lisztben forgatjuk meg, majd a tojásban, végül a morzsában.
Közepesnél kisebb lángon a forró olajban szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése