PrintFrendly

2015. február 26., csütörtök

Sajtos nyalóka ropogós

Kicsikéim nagyon szeretik lecsipegetni a sajtos pékáruk tetejéről a ropogós részt. Ezért is örültem, amikor a Kifőztük magazinban megtaláltam ezt a receptet. (Ezúton köszönöm szépen Csillának.) Tudtam, hogy biztosan ki fogom próbálni. Most, hogy a VKF! 70. forduló témája a sajt, amit a Kabóca a konyhában blog háziasszonya vezényel, elérkezett az idő a nyalóka elkészítésére. 
Nagyon hamar elkészül és még hamarabb elfogy. A gyerekek felváltva jöttek, hogy anya kérek még. Remek ropogtatni való egy kis délutáni játék közben és természetesen nem csak a csemetéknek.


Hozzávalók kb. 25 db nyalókához:
*10 dkg trappista sajt
*25 szál sós ropi

A sajtot lereszeljük. A sütőt előmelegítjük.
Két egész nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
A sütőpapírra apró kis sajt halmocskákat készítünk, majd egy-egy szál ropit helyezünk a halmokra.
A ropik végét betakarjuk egy kevés sajttal, hogy kellőképpen beleragadjon a sajtba.
Ezután előmelegített sütőben 180 fokon 10 perc alatt megsütjük.
Akkor jó, ha már a nyalókák szélén a sajt elkezd barnulni.
Hagyjuk teljesen kihűlni, ezután szépen leválik a ropogós sajt a sütőpapírról.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése