PrintFrendly

2015. január 4., vasárnap

Brokkolis csirkekocka

Ezt a finomságot Tesóm névnapján kóstoltam először, mikor Párja készítette az ünnepi ebédre. Már akkor megfogadtam, hogy én is tutira kipróbálom. Elérkezett a napja, így lett ez a mai ebéd, a család kérésére krumplipüré kíséretében. Köszönöm szépen a receptet Anita!



Hozzávalók 4 főre:
*4 nagyobb, vékony csirkemell szelet
*1 kisebb fej brokkoli (kb. 25 dkg)
*2 kisebb tojás
*4 nagy ek sűrű tejföl
*15 dkg trappista sajt
*2-3 dkg parmezán (el is hagyható ha nincs otthon)
*1 nagy csipet só
*1 csipet őrölt bors

A megtisztított hús szeleteket (ha picit vastagabb kiklopfoljuk) meghintjük sóval, borssal és kicsit félretesszük.
A brokkolit apró rózsáira szedjük, lobogó, sós vízben 4-5 perc alatt roppanósra főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsöpögni.
A sütőt előmelegítjük.
A tojásokat a tejföllel simára keverjük, majd ízesítjük sóval, borssal, fokhagymakrémmel.
Lereszeljük a sajtokat, majd egy nagy marék kivételével a tojásos tejfölbe keverjük.
Egy kisebb jénai tálat (21*21*5 cm-es) vékonyan kikenünk egy kávéskanálnyi margarinnal, majd belefektetjük a melleket úgy, hogy teljesen befedjék a jénai alját.
Szépen rárakjuk a brokkoli rózsákat.
Rákanalazzuk a sajtos masszát (nagy része a húsra folyik, de sütés közben szépen megemelkedik), megszórjuk a félretett sajttal.
180 fokon hőlégkeveréssel addig sütjük, míg a sajt a tetején szép barnára pirul, ez kb. 35 perc. Nem szükséges alufóliával lefedni, ennyi idő alatt a hús a tejfölös szószban szépen megpuhul, esetleg egy villával ellenőrizhetjük, hogy puha-e.
Ha hagyjuk egy kicsit hűlni, éles késsel szépen szeletelhető.

A Facebookon is megtaláltok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése