PrintFrendly

2015. január 16., péntek

Ananászos-kefires sütemény

A blogkóstoló játék újabb fordulójához értünk, amit Márti, a hogymegtudjuknézni blog háziasszonya vezényel. Számomra az ŐRÜLTEN JÓ ÉTELEK blogot sorsolta. Csaba oldala már nem volt ismeretlen, hiszen az utóbbi időben gyakran benézek hozzá. Nem mondanám, hogy őrültek az ételei, inkább kreatívak :-) Kevés sütemény található nála, de amikor megláttam a Kefires-körtés süteményét, tudtam, hogy ezt mindenképpen kipróbálom. 
Lehet furán hangzik, de tetszett, hogy olyan lapos. Az eddigi kefires, joghurtos édességeim magasabbak voltak. Sajnos körte épp nem volt itthon, de egy nagy doboz ananászkonzerv már régebben csücsült a szekrényben. Annyi különbséggel készítettem, hogy a nyers tésztát nem pihentettem egy egész órát, csak éppen addig, míg a gyümölcsöt apróbbra vágtam és lecsepegtettem, valamint amíg bemelegedett a sütő. Így is tökéletesen megpuhult a búzadara. Nekem elegendő volt 40 perc, hogy átsüljön, de ez természetesen sütőfüggő. A végeredmény egy szaftos, nem túl édes, nagyon finom, ananászos édesség. Biztos vagyok benne, hogy máskor is sütöm majd és más gyümölccsel is kipróbálom.


Hozzávalók:
*10 dkg liszt
*10 dkg búzadara
*1 csapott tk sütőpor
*1 csipet só
*4 db tojás
*10 dkg cukor
*2 tasak vaníliás cukor
*4 kis doboz kefir (4*140g)
*0,5 dl olaj
*1 nagy doboz ananász konzerv (35 dkg töltőtömeg)

Egy kisebb tálban a kimért lisztet elkeverjük a búzadarával, sóval és sütőporral.
Egy másik tálban a tojásokat habosra keverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a kefireket.
Csomómentesre keverjük a sütőporos liszttel.
Kicsit félretesszük.
Egy közepes méretű tepsit (22*38 cm) kikenünk vékonyan margarinnal és megszórunk kevés liszttel.
Az ananászt apróbb darabokra vágjuk és hagyjuk lecsepegni.
A gyümölcsdarabokat és az olajat a tésztába keverjük és az előkészített tepsibe öntjük.
170 fokon hőlégkeveréssel kb. 40 percet sütjük és tűpróbával ellenőrizzük.
Hagyjuk teljesen kihűlni.
Egy éles késsel felszeleteljük, és porcukorral meghintve kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése