PrintFrendly

2014. június 20., péntek

Zöldfűszeres rántott cukkini

Idén is helyet kapott a kertünkben a cukkini, már be is érett az első két zsenge rudacska. Nagyon szeretjük, sok formában fogyasztjuk. Klasszikus elkészítési mód a bepanírozott korongok olajban való kisütése. A panírmorzsát most egy kicsit megbolondítottam morzsolt fűszerekkel.
Fokhagymás mártogatóst készítettem hozzá. 2 dl tejfölbe szórtam 2 nagy csipet sót és belezúztam 2 nagyobb, megtisztított fokhagymát.

Hozzávalók 4 főre:
*2 nagyobb cukkini
*1 tk só
*15 dkg liszt
*4 tojás
*10 dkg zsemlemorzsa
*1 púpos tk vegyes zöldfűszer (morzsolt bazsalikom, oregánó, kakukkfű, majoránna)
*Olaj bőven a sütéshez

A cukkinikat alaposan megtisztítjuk, 1 cm vastag karikákra vágjuk, a héját vékonyan lehántjuk.
A belső magvas részt kivághatjuk. Akit nem zavar, az nyugodtan benne hagyhatja.
A korongokat besózzuk és hagyjuk állni, míg a panírozáshoz szükséges alapanyagokat előkészítjük.
Három tányért veszünk, az elsőbe beleszórjuk a lisztet, a másodikba beleütjük a tojásokat és egy villával kissé felverjük, a harmadikba szórjuk a zsemlemorzsát és jól elkeverjük benne a szárított fűszereket.
A sótól a cukkini kis levet ereszt, ezt leöntjük róla és a fenti sorrendben bepanírozzuk
Forró olajban pár perc alatt mindkét oldalukat barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.



2 megjegyzés:

  1. Kedvenc! Próbáltad már sütőben megsütni, kevés olajjal megspriccelve? Úgy is nagyon finom és ropogós lesz. Én már csak úgy sütök. Ez a fűszeres változat nagyon jó lehet!

    VálaszTörlés