PrintFrendly

2014. április 7., hétfő

Tojásfehérje-mentő püspökkenyér

A sok kalács és kelt készítése után összegyűlt pár tojásfehérje. Ezt a püspökkenyeret sütöttem belőle. Nagyon egyszerű, a sütéssel együtt egy óra alatt simán kész van. Finom, puha, tele van gyümölccsel. Természetesen kerülhet bele egyéb is, nálam most ezek voltak itthon. Finom lehet még dióval, csokidarabokkal is.


Hozzávalók 1 püspökkenyérformához:

  • 7 kisebb tojásfehérje
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
  • 1,2 dl étolaj
  • 2 ek mazsola
  • 2 ek aszalt vörös áfonya
  • 2 ek kandírozott zöldcitromhéj
  • 2 ek apróra vágott aszalt sárgabarack

Az aszalt sárgabarackot apróra vágjuk, a többi szárított gyümölcsöt nem szükséges.
Egy kisebb püspökkenyérformát kikenünk kevés margarinnal és meghintjük liszttel.
A sütőt előmelegítjük.
A tojásfehérjéket habverővel kemény habbá verjük, majd a cukrot hozzáadva tovább verjük.
Ha már elég kemény, akkor fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, majd az aszalt gyümölcsöket, legvégül az olajat.
Az előkészített formába öntjük és szépen elsimítjuk.
Az előmelegített sütőben 170 fokon hőlégkeveréssel 40 perc alatt megsütjük.
Félidőben nagyon barnult a teteje, ezért a középső rácsról eggyel lentebb tettem.
Ha teljesen kihűlt, szépen szeletelhető.

2 megjegyzés:

  1. Hasonló az én receptem is. Jó, hogy ezzel tényleg megmenthető a felgyűlt fehérje. Jó sok aszalt gyümölcs van benne, látom nem spóroltál vele! Örülök, hogy nyertél, várom a címed! :o)

    VálaszTörlés
  2. Én már évek óta minden karácsonykor megsütöm, dupla adagban. Köszönöm a receptet nagyon jó és egyszerű!

    VálaszTörlés